Arccal a világháborúba: koreaiak halnak meg egy „európai háborúban”, közben Zelenszkij már Kínának osztogat ötleteket (VIDEÓ)

2024. december 28. 06:47

Az ukrán elnök szerint Kínának most kellene befolyást gyakorolnia Észak-Koreára.

2024. december 28. 06:47

Volodimir Zelenszkij szerint ha Kína valóban arra törekszik, hogy ne szélesedjen ki az ukrajnai háború, akkor most befolyást kellene gyakorolnia Észak-Koreára, amelynek katonái súlyos veszteségeket szenvednek el a kurszki régióban, ahol gyakorlatilag védtelenül harcolnak az orosz erők mellett.

Zelenszkij péntek este közzétett videójában azt mondta, a nap folyamán több sebesült észak-koreai katona is az ukrán erők fogságába esett, de állapotuk olyan súlyos volt, hogy már nem tudtak rajtuk segíteni.

Koreai embereknek nem lenne szabad egy európai háborúban meghalni” 

– jelentette ki az ukrán elnök, hozzátéve, hogy erre az ügyre mások mellett Észak-Korea szomszédja, Kína lehetne hatással oly módon, hogy befolyást gyakorol a phenjani vezetésre.

Az oroszokat és szövetségeseiket nem érdekli az észak-koreai katonák sorsa

Az ukrán elnök hangsúlyozta: nagyon sok veszteségük van, és azt tapasztalják, hogy az orosz hadsereget és az észak-koreai felügyelőket egyáltalán nem érdekli a katonák túlélése, az oroszok minimális védőfelszereléssel ellátva küldik harcba őket. Mindent megtesznek azért, hogy az ukránok ne tudják foglyul ejteni a koreaiakat, esetenként ők maguk végzik ki őket – állította Zelenszkij.

Ukrán, illetve nyugati hírszerzési források nagyjából 12 ezerre teszik az Ukrajnával határos kurszki régióba vezényelt észak-koreai katonák számát. A hét elején Zelenszkij azt mondta, már több mint 3 ezer észak-koreai katona halt, vagy sebesült meg a harcokban.

Az ukrán elnök videóüzenetét alább tekintheti meg:

(MTI)

Nyitókép: Handout / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
doggomba-00
2024. december 31. 04:12
Megható a "művészúr" aggódása az é-koreaiakért. A nagy empátiában jó lenne, ha a sajátjaiért is ekkora aggodalmat tanúsítania, mert elfogy a nép és a 18-15 évesek sorozása után már a szoptatós anyák (ha ott még van ilyen!) is sorra kerülhetnek.
nitsahon
2024. december 29. 06:28
A TÖMEGGYILKOS Zeleninár-ZÖLDSÉGES u kraina ILLEGITIM "ELNÖKE" IGAZAT SZOKIK mondani?
atti64
2024. december 28. 20:43
EZ A PATKÁNY MÉG ÉL????????????????????????????????????
husika
2024. december 28. 17:33
Bezzeg a külföldi zsoldosok a büdöscigány ukránok oldalán, azokkal semmi baja a buzeránsnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!